Ismét bebizonyosodik, minden csak nézőpont és csomagolás kérdése: következő bejegyzésünk egy olvasmányélmény megosztása, néhány aktuális kitérővel.
David C. Korten 1995-ben kiadott műve, a Tőkés társaságok világuralma (megjelent a Magyar Kapu Alapítvány gondozásában 1996-ban) abban az időszakban született, amikor a piaci folyamatokba és a monetarizmusba vetett hit a tetőpontján volt. Akkor úgy tűnt, a fák az égig nőnek: szinte észrevétlenül és csak nagyon kevesen mutattak rá a rendszerbe kódolt alapvető problémákra, még kevesebben dolgoztak ki komplett programot a feltétlenül szükséges változtatásokra. Korten egyike volt a keveseknek.
Nehéz minden megállapításával és javaslatával egyetérteni, több, egyébként valóban előremutató programpontjának megvalósíthatósága erőteljesen kétséges. Egy azonban biztos: a könyv minden mondata a „helyén van”, a megállapítások konzisztensek, tartalmasak és elgondolkodtatók, márpedig egy tudományos hátterű, de szélesebb körnek szánt könyvnek szerintem csak ez lehet a célja. Ki kell törni a napi „begyöpösödött” rutinból, és ami a legfontosabb, az emberek valódi hosszú távú érdekeit kizárólagosan előtérbe helyezve, kreatívan (out of the box) kell gondolkozni a problémák megoldhatóságáról.
A mű 6 fejezete logikailag két részre tagolható: az első öt fejezet tulajdonképpen egy drámai helyzetértékelés a globalizáció hatásairól, a világméretű egységes pénzügyi rendszerről, a multinacionális gazdasági társaságok (corporations) üzletfejlesztési eljárásairól, az üzleti szféra és a nemzetközi intézményrendszer (IMF, Világbank, GATT, NAFTA) összefonódásáról, a fejlődő országok újkori gyarmatosításáról. A látlelet harcos antiglobalista és zöld álláspontot tükröz.
A második rész a „hatalmunk visszaszerzésével” foglalkozik. Vezérelveket, alternatív irányokat és cselekvési tervet fogalmaz meg, fókuszpontjában az ember valódi érdekeivel, a fenntarthatósággal és az egész világra kiterjeszthető, jó életminőséggel.
Egy 400 oldalas tömény és tartalmas olvasmányból nehéz kiragadni konkrétumokat, főként egy blogbejegyzés szűkös keretei közt. Amolyan „kis színesként” mégis kiemelnék két olyan gondolatot, amelyek a mai magyar valóságban is napirenden vannak.
- A civil hálózatok megerősítése: Korten professzor a politikai intézményrendszerrel megtámogatott multinacionális vállalatok hatalmával szemben az ökológiai forradalom kirobbantását állítja alternatívaként. Ne feledjük, a könyv megjelenésekor 1995-öt írunk. A környezeti fenntarthatóság, a gazdasági igazságosság, a biológiai és kulturális változatosság, az emberi szuverenitás és a költségek internalizálása olyan kiemeltként kezelt gondolatok a műben, amelyek rendre előkerülnek a válság szülte civil, zöld vagy radikális baloldali mozgalmak programijaiban csakúgy, mint a mostanság zászlót bontó magyar civileknél.
- Reklámadó: Korten álláspontja szerint a gazdaság szereplőinek nem feladatuk a kereslet megteremtése. A reklámozók célja azonban az, hogy az embereket rávegyék olyan dolgok megvásárlására, amelyekre nincs szükségük, ezzel az egészséges társadalmi igényektől idegen fogyasztói kultúrát hoznak létre. Ezt az externáliát, káros hatást a reklámozási tevékenység minimum 50%-os megadóztatásával és a reklámköltségek nyereségadóból való levonhatóságának megszűntetésével javasolja a szerző kompenzálni.
Érdekes gondolatok, találkozhatunk velük itthoni mindennapjainkban is, persze más oldalról közelítve, és nem feltétlenül egy korteni rendszerhez hasonlóan koherens program részeként, Korten ugyanis nem kérdőjelezi meg a kapitalizmus alapjait, a smithi értelemben versenyző vállalatok tömegei által uralt piacot.
Ma, hat évvel a globális pénzügyi válság kirobbanása után, Kelet-Közép-Európa „keletebbik” részéből nézve Korten helyzetértékelése, megközelítése roppant aktuális. Néha úgy látszik, mintha a válság miatt meggyengült országok politikai gondolkodása a korteni receptet követné, azonban a dolgok mögé is bepillantva kiderül, hogy ez nem igaz. Ki-ki döntse el, hogy ez jó hír vagy rossz, de előbb mindenképpen olvassa el ezt a könyvet. Megéri.
