Az ember szeret viszonyítási pontokat használni és ez a vállalati pénzügyekben sincs másképp. Számos hasznos mutatót lehet összeállítani a főkönyv, a mérleg vagy az eredmény-kimutatás különböző adataiból. Ezek eszközt adnak a kezünkbe, hogy vállalatunk teljesítményét összehasonlítsuk a versenytársainkkal, a piaccal, saját múlbéli adatainkkal (így azonosítva háttérben húzódó folyamatokat), vagy éppen a jövőbeli terveinkkel. Most azokra a mutatócsaládokra hívjuk fel a figyelmet, amelyek alakulását vállalatvezetőként, tulajdonosként folyamatosan nyomon kell követnünk. Az első részben a jövedelmezőség és az eladósodottság viszonyszámait vesszük sorra.
Jövedelmezőség
Tartósan veszteséges vállalkozás nyilván nem működhető, hiszen vagyont, tőkét él fel, így tehát hosszabb távon a jövedelmezőségi mutatók mindegyikének a pozitív tartományban kell mozognia. Iparágtól függetlenül az alábbi mutatók használata a legelterjedtebb:
Fedezeti hányad = fedezeti összeg/nettó árbevétel
A mutató a vizsgált időszak fedezeti összegét (az értékesítés nettó árbevételéből kivonva az értékesítés közvetlen költségeit) arányosítja az időszak nettó árbevételéhez. Ha a mutató értéke negatív, akkor még a közvetlen költségeinket sem fedezte az árbevételünk. A mutató kívánatos értéke tevékenységi körönként, iparáganként különbözik. Nagy volument megmozgató kereskedelmi cég esetében a mutató alacsonyabb értéke is ugyanolyan jó teljesítményt jelenthet, mint egy nagyobb hányados kisebb árbevételű szolgáltató esetén.
Eszközarányos megtérülés (Return-on-Assets, RoA) = adózott eredmény/eszközök
A vállalat adózott eredményét arányosítja az eszközökhöz. Ha nagy eszközlekötésű iparágban tevékenykedő vállalatról beszélünk, ahol az eszközök megtérülése viszonylag hosszú (pl. nehézipar, ingatlanhasznosítás) ott a mutató 10% alatt is elfogadható lehet, de egy humán erőforrásra épülő, szolgáltató cégnél ennek jóval magasabbnak kell lennie.
Tőkearányos jövedelmezőség (Return-on-Equity, RoE) = adózott eredmény/saját tőke
Tulajdonosi szempontból talán a legfontosabb mutató. Lényeges a különbség a RoA-hoz képest, hisz ebben a mutatóban az eszközök külső finanszírozottságával is számolunk (pl. egy gyártósori beruházás finanszírozása tipikusan saját tőkéből és hitelből történik). Ez a viszonyszám alkalmas arra, hogy a vállalat tevékenységét alternatív tevékenységekhez mérjük. Ha például a 10 éves államkötvény (tankönyvek szerint) kockázatmentes hozamához viszonyítunk (ma ez Magyarországon kb. évi 6%), akkor egy vállalkozásnak ennél legalább 10-15-20% ponttal magasabb sajáttőke-arányos megtérülést kellene nyújtania a tulajdonosainak.
Eladósodottság
Nincs olyan működő vállalkozás, amelynek ne lenne tartozása: ez a gazdálkodás velejárója. Természetesen itt nem a lejárt, kifizetetlen számlákra, befizetetlen adókra gondolunk, hanem a folyószámla hitelkeretekre, a vállalkozás fejlesztését fedező beruházási hitelekre, a nyitott szállítóállományra vagy a következő hó elején kifizetésre kerülő bérekre és járulékokra. Ha a vállalkozásra a tulajdonosaitól elkülönülve, önállóan tekintünk, akkor a tagi kölcsönök is adósságot jelentenek. Más kérdés, hogy ez utóbbiakat – főleg a kkv-szektorban – inkább tőkeelemként, mint hitelként szokás kezelni. Az eladósodottság mérésére az alábbi mutató a legismertebb:
Eladósodottsági mutató (tőkeáttétel) = idegen tőke/összes forrás
Gyakran előfordul, hogy az idegen tőkének eleme devizaalapú finanszírozás is. A mutatóra így hatást gyakorol a deviza árfolyamának alakulása; gyengülő forintárfolyam hatására például a mutató romlik.
Az eladósodottság és a jövedelmezőség kapcsolatára egy példa: a banki források költsége általában alacsonyabb, mint a tulajdonosi tőkétől elvárt hozam, így ha az eladósodottsági mutató alacsony, akkor a saját tőkét részben helyettesítő banki forrásbevonás javítja a sajáttőke-arányos jövedelmezőséget, azaz a RoE mutatót.
Mi számít kritikus eladósodottsági szintnek? Ezt a társaság és finanszírozási szerkezet ismeretében lehet megállapítani. Az elv, hogy egészségesnek mondható egy olyan mértékű tőkeáttétel, amelyet az üzleti tervek szerint a társaság megfelelő biztonsággal ki tud termelni. Eszközberuházás-igényes iparágakban általában a mutató magasabb mértéke, azaz a magasabb eladósodottság is elfogadható, de 75–85%-ot meghaladó értéknél már itt is erős, sőt túlzott külső finanszírozottságról beszélhetünk – de ezt általában a hitelezők ítélik meg, mostanság elég szigorúan.
