Még az idei évben sor kerülhet egy központi "rossz bank" megalapítására. A pénzügyi intézmény felvásárolná és kezelné a kereskedelmi bankok nem teljesítő vállalati hiteleit. A koncepció csak hazánkban újszerű, viszont még sok kérdést kell tisztázni a működés elindulása előtt. Egy biztos: valamit kezdeni kell a bankok vállalati aktivitásával, mert ma az erőforrások döntő része a problémás ügyek kezelésére összpontosul.
Az elmúlt napokban sokat olvashattunk az MNB „rossz bank” alapítási elképzeléseiről (talán a legjobb összefoglaló itt olvasható, nemzetközi példákkal).
A „bad bank” elnevezés kicsit félrevezető, hiszen praktikusan nem bankról, hanem egy speciális szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi intézményről van szó, amely rossz követelések kezelésével foglalkozik. Átveszi a hitelezőktől azok problémás követeléseit, majd a hitelfelvevőkkel való megállapodások, likvidálások, pénzügyi és jogi tranzakciók segítségével megpróbálja beszedni a kintlevőségeket. A projekt akkor sikeres a rossz bank tulajdonosai számára, ha a realizált bevételek, megtérülések meghaladják az átvételi árak, az elvárt tőkehozam és a működési költségek összegét. Az eredményeket nemcsak ezen a szinten kell értelmezni: a hiteleket eredetileg kihelyező bank mérlege felszabadul, humán erőforrásait újra az aktív ügyletekre, hitelezésre, termékfejlesztésre, akvizícióra tudja koncentrálni. A legfontosabb hozadék azonban, hogy a hitelezés fókuszba kerülése a gazdasági növekedés tartós fennmaradásához elengedhetetlen. Csakúgy, mint a pénzügyi innováció és a termékfejlesztés. Amennyiben a banki kockázatkezelőknek, ügyfélreferenseknek és döntéshozóknak nem a bedőlő cégekkel és felszámolási ügyekkel, hanem új ötletek megvalósításával kell foglalkozniuk, akkor a gazdasági szereplők új igényeinek gyorsabban és hatékonyabban tudnak megfelelni.
Ha ez ilyen nagyon egyszerű, akkor adódik a kérdés, hogy miért nem működnek ezek a rossz bankok már több éve.
Az elmúlt 5-6 évben minden hazai kereskedelmi bank több száz fős behajtási, követeléskezelési és restrukturálási szakterületeket állított fel – ezekre tekinthetünk úgy, mint „mini bad bank”-ekre. A lakossági és vállalati hitelportfólió jelentős részét átsorolták ezekhez a főosztályokhoz. A hónapokig tartó ügyletátadások, az új területek kapacitáskorlátai, a külföldi tulajdonosok magyar viszonyokkal kapcsolatos averziója, a hazai gazdasági környezet tartós válsága és számos más tényező együttes hatása miatt azonban a banki könyvek javulása elmaradt, a nem teljesítő vállalati porfólió aránya pl. 20% körül stabilizálódott.
A mérlegek javulásának legnagyobb korlátja pénzügyi: a tulajdonosok - profitkilátások hiányában - nem érdekeltek abban, hogy megfelelő tőkét bocsássanak egyösszegben a leányvállalatok számára. Eközben a bankok többségének évek óta tartó veszteséges működése a belső tőkekképződést sem tette lehetővé. Ha pedig nincs tőke, akkor nem lehetséges a valós, piaci értékre leértékelni az egyes eszközöket. Ugyanezért nem söprik ki a bankok a rossz hiteleiket az azokat piaci áron megvenni szándékozó profi követeléskezelőknek – a veszteségrealizálás a mai tőkehelyzetbe nem fér bele.
Egy-két évig még talán működőképes a piaci árszintek megkerülésére épülő stratégia, abban a reményben, hogy pár év alatt minden fedezet értéke a régi árszintekre tér vissza. De már középtávon is óriási problémákat okoz, hiszen lehetetlenné teszi a vállalatok és a bankok pénzügyi alkalmazkodását. A válságon való túllépéshez, a fejlődéshez pedig ez elengedhetetlen lenne.
Az egyes banki tulajdonosok parciális érdekei érthetőek: ha minden átértékelésre kerül a jelenlegi piaci árak alapján, akkor rengeteg tőkét kéne idehelyezni, ez pedig a magyar leánybankok jelenlegi és várható profitabilitásának ismeretében ésszerűtlen.
Mindez azonban szemben áll a gazdaság többi szereplőjének érdekeivel. Túl kell lépni a múlton, a veszteségeket el kell számolni, hitelre és kockázatvállalásra van szükség, mert ebből lehet új vállalkozásokat, üzleteket építeni, munkahelyeket teremteni. Persze a rossz hitelek kezelésén túl nagyon sok egyéb teendő lenne, még akár ennél fontosabbak is, de ezzel a kérdéssel is kezdeni kell valamit. Jó bankokat kell létrehozni, a mai csúf mérlegűekből.
A rossz bank erre hasznos eszköz lehet, de önmagában ez sem csodaszer. Ha például a hitelezővédelem és a csődszabályozás mai állapotán nem sikerül javítani, akkor mindössze annyi történik, hogy a rossz ügyek átvételre kerülnek az MNB által, miközben a veszteségek jelentős részét az adófizetők „magukra húzzák”.
A koncepció főbb elemeit ma még nem ismerjük. Ha megfelelő belső szabályzatok, követeléskezelési és vegyonkezelési know-how, hatékony és gyors belső szervezet alakul ki az új intézményben, és persze jó (értsd: kellően alacsony) áron tud portfóliót építeni, akkor sikeres lehet a projekt.
Reménykedjünk. Csúf és passzív bankok helyett jó és aktív bankokra van a gazdaságnak szüksége.
