Miért téma a nyugdíjrendszer egy vállalati pénzügyekkel, (kis)vállalkozói problémákkal foglalkozó blogon? Mert a vállalatok legfontosabb erőforrása a humán tőke, az emberek: nekik pedig fontos (lenne) a hosszú távú gondolkodás, a megtakarítások megfelelő kezelése – ennek alapvető változója a nyugdíj és az egészség. Hiszem, hogy minden vállalkozónak, tulajdonosnak, menedzsernek alapvető feladata, hogy munkatársai számára rámutasson a hosszú távú tudatos öngondoskodás fontosságára. Ehhez az első lépcső, hogy mindenki megértse és tisztában legyen azzal, hogy a társadalombiztosítási járulékok, adók fizetése alapján mire számíthat.

Más oldalról is közelíthető a téma relevanciája: a vállalat humán költségeinek jelentős részét teszi ki a munkáltató vagy munkavállaló által kifizetett nyugdíjjárulék. Mit kapunk ezért? Stabil, biztos juttatást a kollégáink számára? Olyat, amely motiválja őket, hogy hosszú távon gondolkodjanak és értékeljék, hogy valaki vállalja a társadalombiztosítási költségek munkáltatót terhelő részét? Részben erre próbál válaszolni ez az írás.

Nézzünk szembe a tényekkel! Az öregségi nyugdíjasok száma mára némileg meghaladta a 2 millió főt (http://www.onyf.hu/). A rokkantsági ellátás elkülönítése némileg kedvező változást hozott, és 2020-ig folyamatosan nőni fog a nyugdíjkorhatár (65 évre). Minden változásnak örülni kell, ami a fenntarthatóságot szolgálja – kérdés, mindez elégséges-e.

A probléma kettős: egyfelől az átlagéletkor örvendetes növekedésével nő az ellátást igénybevevők száma, másfelől a születésszám drasztikus és tartós csökkenésével a nyugdíjjárulékot fizetők száma is drasztikusan csökkenhet (évi 40 ezer fős természetes fogyás alapján 2050-re 9 millió fő közelébe csökkenhet a lakosságszám). Ha a nyugdíjrendszerek két alapvető modellje közül mi továbbra is a „felosztó-kirovó” rendszerben gondolkodunk – tehát az adott időszaki járulék befizetésekből finanszírozzuk az ellátásokat –, akkor az egyre kevesebb befizető és több jogosult miatt ellehetetlenül a struktúra.

Mit lehet tenni?

1)      Modellt váltani: részben vagy egészben a pénztári rendszerre átállni, ahol a járulék-befizetők pénzeit vagyonkezelők befektetik, majd a tőkéből és hozamokból állják az ellátásokat. Nos, saját döntésünk a magánnyugdíjpénztári rendszerről ettől a modelltől távolított el.

2)      Bővíteni a járulékfizetők körét: egyfelől a dolgozó, viszont járulékot nem fizetők adóztatásával, másfelől munkahelyteremtéssel új fizetőket a rendszerbe vonva. Félek, hogy a súlyos aránytalanságokat ez csak tompítani tudja. Hosszú távon viszont több gyermek születése lenne a kulcs, hiszen a munkahelyeken dolgozni is kell valakinek, a külföldről betelepülő, aktívan munkát is vállalni akarók száma pedig nem elégséges.

3)      Csökkenteni a kifizetéseket: korhatár emelés, ellátás csökkentés. Az első fele még csak-csak, de a második politikailag vállalhatatlan.

A probléma az előttünk álló évtized(ek) legfontosabb megoldandó feladata, a devizaadósság és a gazdasági növekedés kérdései ehhez képest eltörpülnek. Ha valahol helye van az unortodox, kreatív gondolkodásnak, ez az, mert a hagyományos módszerek csak ideig-óráig kendőzik majd el a mind súlyosabb feszültséget.

Egy barátom tudott is nem szokványos, de a középkori tapasztalatokra építő megoldással szolgálni, mely a fenti 3 lehetőségre párhuzamosan épít. A „jogtulajdonos” beleegyezésével ezt közkinccsé teszem.

A középkorban a gyerekek nagy száma jelentette azt az erőforrás potenciált, amely a mind idősebb szülőknek az ellátást, szociális és pénzügyi értelemben egyaránt jelenthette. Ha volt sok fiatal, felnőtté váló gyerek, akkor volt, aki dolgozzon a földeken, ellássa a háztartást és az időseket. Akinek nem volt (elég) gyereke, azt nem látta el senki, magára maradt és ez a társadalombiztosítás előtti időkban egyenlő volt a biztos halállal. Az elöregedés össztársadalmi értelemben hosszú távon ugyanezt jelenti ma is. Nos, akkor a rendszer épülhetne arra, hogy a nyugdíjak bizonyos arányban összekapcsolásra kerülnek a gyermekek által megfizetett adókkal. A saját, korábban befizetett járulékkal nem lehet összekötni, hiszen az a befizetés időpontjában kifizetésre is került az akkori nyugdíjasok ellátására. De a mai járulékokkal (melyet az ellátottakat követő generációk fizetnek) már össze lehet kötni a kifizetéseket. Az ellátottnak arra igenis van ráhatása, hogy hány gyermeke van és ők mennyi adót és járulékot fizetnek be, többek közt saját szüleik ellátására.

Meredeken hangzik és persze rengeteg kérdést felvet mindez. De ötletek nélkül nem lesz megoldva a probléma.