Nap mint nap reorganizációra, átalakításra szoruló vállalatokkal és azok tulajdonosaival, vezetőivel találkozunk. Minden cég tulajdonképpen egy ember története. A reorganizáció pedig elsősorban arról szól, hogy ez a tulajdonos, ez az ember hogyan képes megújulni, átalakítani a gondolkodását és a preferenciáit. Ha képes újrakezdeni, paradigmát váltani a gondolkodásban, akkor (újra) sikeres lehet. Ha nem, akkor borítékolható a bukás.
Természetesen léteznek üzleti tervek, jogi szituációk, egyéb megfontolások – a vállalat vezetőinek, a tulajdonos tanácsadóinak ezekkel foglalkozniuk is kell. A felemelkedés mégis magán az emberen múlik, pontosabban a hozzáálláson, az alázaton és a tanulás iránti elköteleződésen.
A legnagyobbak is hibáznak, a legerősebb vállalkozások is kerülnek nehéz szituációba. General Motors, Sony, Kodak, AIG és még sorolhatnánk azokat a vállalatóriásokat, amelyek drámai nehézségeken mentek át az elmúlt pár évben. Magánbefektetők, üzletemberek tömegei vesztették el vagyonuk jelentős részét, majd emelkedtek fel újra. André Kosztolany egyenesen azt állította, hogy nem is igazi befektető, aki legalább egyszer nem ment tönkre.
Fenti példák és még ezer másik is azt igazolja, hogy van esély újrakezdeni. A tőke „csak” egy erőforrás, egy eszköz, amelyet ha egyszer képes volt felhalmozni a vállalkozás vagy befektető, akkor legközelebb is képes lesz rá. Alázattal, munkával és szerencsével persze.
Már látom magam előtt a kommenteket, melyek szerint a jó kis „mutyizós” állami üzletek kellenek a pénzkeresethez, nem a munka meg a hit. Állítom és példák tömege igazolja, hogy van másik út is.
Nagyon fontos, hogy a környezetnek is el kell fogadnia, hogy nem mindig sikerülhet minden, legyen szó veszteségekről, csődről, cégbezárásról, vagy „csak” sikertelen üzleti kísérletről. Ha mindig minden sikerülne, akkor értelmetlenné válna az a kifejezés, hogy „üzleti kockázat”. Az nyerhet, aki kockázatot vállal – ez üzleti alapelv. A kockázat pedig egyszerűen úgy működik, hogy bizonyos helyzetekben, bizonyos szereplőknek valódi veszteségeket okoz.
Azok az emberek, akik ilyen helyzetbe kerültek, és minden szükséges és felelős lépést megtettek a siker, a megkapaszkodás vagy a kárenyhítés érdekében, nem érdemelnek megbélyegzést.
Mindenki hibázik. Sőt lehet, hogy nem is hibázik, hanem csak a képességeit, lehetőségeit meghaladó helyzettel találja magát szemközt. Ha egy csapat gólt kap, nem feltétlen a kapus a hibás, pedig ő kapta gólt. Valahogy így van ez a vállalkozókkal is. Ha a jogszabályokat betartották, mindent megtettek az üzleti siker érdekében, akkor is lehetnek bajok, drámai helyzetek.
A vállalkozási kultúra bölcsőjében, az Egyesült Államokban ez a megfontolás a közmorál része. Sokan próbálnak vállalkozni, és nyilvánvalóan sokan el is buknak. De megpróbálnak egy új dolgot, talán még egyet. Próbálkoznak, tanulnak, és aztán egyszer csak sikerül. Egyre tapasztaltabbakká válnak az újrakezdések által.
Gondoljuk végig a saját életünket: hova jutottunk volna, ha soha nem kapnánk második (harmadik, negyedik) esélyt? Viszont ha megkaptuk azt, mindent megtettünk-e azért, hogy élni tudjunk vele? A válság kevés előnyeinek egyike, hogy majdnem mindenki rákényszerül, hogy végiggondolja a munkájával, üzleti ügyeivel kapcsolatban saját lehetőségeit, fejlődését, jövőjét. Márpedig valami újat elkezdeni és tanulni sosem késő.
