Az utóbbi években egyre több cégvezető, tulajdonos számára lettek testközelből ismertek a Társasági Törvény (Gt.) alultőkésítésre vonatkozó rendelkezései. Ilyen például, hogy a társaság csökkenő saját tőkéjét bizonyos szint elérése estén meg kell emelni, ellenkező esetben a vállalkozást akár törölheti is a cégbíróság.
A legegyszerűbb megoldás, vagyis a tagok pótbefizetése egyben a legdrágább is (gondoljunk a tulajdonosi forrás után elvárt hozamra), ha egyáltalán kivitelezhető a mai tőkehiányos viszonyok közt. Általában ebben a helyzetben számviteli megoldás születik: felértékelik az eszközöket és máris helyre billen a saját tőke, az élet pedig megy tovább. Persze ez a megoldás nem alkalmazható mindig, sőt! Nem sok ingatlan vagy telephely van, amely ma többet ér, mint amilyen értéken a könyvekben szerepel...
A tulajdonosnak érdemes lenne ilyenkor elgondolkodnia: pozitív-e még cége értéke? Ez az első(?) figyelmeztető jel: lehet, hogy a társaság eladósodottsága veszélyes, és a számvitelileg negatív saját tőke mögött valós üzleti probléma áll. Egyszerűen megfogalmazva: a cég eszközei (például ingatlanok és az ezekre épülő üzleti tevékenység) kevesebbet érhetnek, mint a társaság kötelezettségállománya.
Érdemes folytatni?
Nem egyszerű a kérdés. Megválaszolásához cash flow-t kell modelleznünk, amelybe épp úgy be kell építeni a társaság üzleti teljesítményére, a partnerek fizetési kockázataira, a megrendelések és az áru, szolgáltatás, alapanyagok árainak alakulására vonatkozó feltételezéseket, mint a gazdasági környezet várt változásának hatásait. Az üzleti terv kiértékelésével el kell döntenünk, hogy a „saját tőke negatív oldalán szereplő kötelezettségállomány” (jellemzően: felhalmozódó szállítók, esetleg áfa-tartozás, forintban egyre növekvő hitelállomány) tartható mértékű-e. Ha erre a válasz igen, nincs nagy probléma, hozni kell a terveket és legfeljebb egy kis átütemezéssel egyenesbe kerülünk.
Ha nem...
Van olyan pillanat, amikor a tevékenység befejezése a legjobb döntés. Ha nem tesszük meg, a legtöbb esetben ezt a gazdasági élet kényszeríti ki később, amikor valamelyik tartozás végül felszámoláshoz vezet. Ennek tisztességesebb és adott esetben olcsóbb útja, ha a társaságot értékesíteni tudjuk (ritkább eset, de ne zárjuk, ki, hogy mondjuk egy versenytárs számára a cég még „menthető”), vagy végelszámoljuk – a hitelezőkkel egyetértésben.
Ha igen...
Ha megfelelő finanszírozási struktúrában a társaság alaptevékenysége továbbra is eredményes lehetne, akkor van más megoldás! Egy előre jól kidolgozott, pénzügyi és jogi aspektusokból is körüljárt stratégia mentén le kell ülni a pénzügyi partnerekkel, és megegyezésre kell jutni. Ne feledjük, manapság senkinek sincs illúziója afelől, hogy egy esetleges felszámolási eljárás során pénzéhez juthat-e. Közösen ötletelni a partnerekkel nem szerencsés, kész forgatókönyveket kell eléjük tárnunk, hisz a megállapodáshoz el kell hinniük, hogy tudjuk, mit mit miért teszünk.
A hitelezők számára is világos és átlátható üzleti tervre épülő, megfelelően előkészített, végigtárgyalt, szoros együttműködés –legyen az tartozás átütemezése, egy részének elengedése, vagy hitel–tőke konverzió – mind-mind a társaság túlélését jelentheti. Aki pedig ezen a mai piacon talpon marad, talán az egyszer jobbra forduló üzleti környezetben is könnyebben érvényesül!
